A napokban egy régi mintámhoz kapcsolódó felismerésem jött le infóként:

rólam azt kell tudni, amit szinte mindegyik posztomban - akár itt, akár a facebook oldalamon - megjegyzem, híve vagyok az önmunkának. Azaz, hogy a régi mintáimat és hiedelmeket önmunkával tudom kipucolni magamból. Ehhez számos módszert és technikát használok, mint a Theta Healinget, coacholást, meditációs elengedést.

Az egyik nap felbukkant egy régi mintám, amivel szembe akartam nézni és változtatni rajta. Ástam és ástam magamon, a mintázatok rétegeit téptem fel, hogy lejussak a gyökér problémáig: ami okozza azt a viselkedési mintámat, amit ki akartam kukázni. De mivel elakadtam, segítséget kértem tesómtól, akitől azt a választ kaptam, hogy hagyjam a francba azt a módszert, hogy a múltban keresem meg az okát a viselkedési mechanizmusomnak, ne menjek bele abba az érzelmi örvénybe, hanem nézzem meg, mi más lehet a sztori. 

wtf??!!

De hát én érzelmekkel dolgozom, érzelemből élek. Ezért el sem tudtam képzelni, hogyan ne menjek bele... 

Pár nappal később egy tanfolyamon elhangzott ugyanez a mondat: ne éljem újra ugyanazt a sztorit, hanem engedjem el, és tegyem fel a következő kérdéseket: 

milyen más történetet választhatok?
milyen történetet szeretnék mesélni?
milyen történetet szeretnék élni?

Azaz önmunka most megy a kukába, legalább is egy röpke elengedés után, jön a megengedés: átfókuszálni más érzelmi töltésre, totál messzire a mintáktól, a miértektől, az okoktól.

Ez a fajta, számomra új látásmód behozza a könnyedséget, és a változást a jelenemben, hogy képes vagyok máshogyan kommunikálni, képes vagyok a változásra. By the way, ez egy újabb felismerést hozott: egy újabb hitrendszert kukáztam ki, ami így szólt: csak akkor lehetek sikeres/gazdag/jó/jó kommunikátor/kedves, stb, ha keményen megdolgozom érte ;)