Érzem a változást magam körül. Eddig is éreztem - utólag. Utólag észleltem és raktam össze a darabkákat. Most, a jelenemben észlelem. Olyan, mint amikor egy vízzel teli kádba befekszel. Ellepi a testedet a folyadék. Érzed. De nem tudod megfogni, csupán körbe ölel a víz. 

A mostani változás is ilyen. Átfolyik, egészen a sejtjeimig. És pillázok, hogy mi van most. Mert annak van értelme, aminek értelmet adok. Annak van jelentése, amit jelentéssel ruházok fel. Ezért - és azért sem, mert épp szállok ki a "mindig meg kell szerveznem az életemet, mert így tudom kontrollálni magam, másokat, az eseményeket, tralala" ezer éves - basszus, és mi van, ha tényleg ennyi idős mintámból - hagyom, hadd történjenek a dolgok. Engedem, bár néha erőszakosan meg kell állítanom  magam, hogy ne analizáljam agyon a sztorikat. Btw, néha egészen kellemes érzés.

Szóval eme rövidke, de annál velősebb poszt lényege: a játékosság és a megengedés;)